Folytonos kiosztás
Legegyszerűbb és a későbbi használat szempontjából is kedvező, ha a fájl blokkjai folytonosan helyezkednek el. Az operációs rendszer felderíti, hogy mely szabad területek alkalmasak az állomány befogadására. Gyakran több ilyen terület is van, így dönteni kell.
- First Fit: A legelső alkalmas hely felhasználása a leggyorsabb ugyan, de nem mindig kedvező. Lehet, hogy az éppen elhelyezendő fájl számára ha szűkebben is, de máshol is lett volna hely, és a következő állomány egyetlen lehetőségét vettük el.
- Best Fit: Megkereshetjük azt a szabad tartományt, melynek mérete csak minimálisan haladja meg az állomány méretét, azaz a fájl a legjobban illeszkedik. A módszer hátránya, hogy számításigényes, végig kell nézni az összes szabad helyet, mielőtt a döntésre sor kerülne.
- Worst Fit: A létező legnagyobb helyre is gondolhatunk, melyben az elhelyezett állomány mellett a legtöbb szabad hely marad, azaz a legrosszabbul illeszkedik. E mellett az elhelyezés mellett a legnagyobb az esélye annak, hogy egy újabb fájl is befér majd a fennmaradó szabad blokkokba.
fájlok folytonos kiosztása
Bármelyik módszert választjuk is, ha ragaszkodunk a folytonos elhelyezéshez, óhatatlanul szétdarabolódik a rendelkezésre álló hely. Könnyen előfordulhat, hogy bár összességében van elegendő hely a lemezen, újabb fájl mégsem helyezhető el, mivel a szabad helyek nem alkotnak összefüggő tartományt. A másik hátrány, hogy nem ismerhető előre a fájl végleges mérete. Túl precíz illeszkedés esetén a fájl méretének minimális növekedése is csak az egész állomány átmásolásával lehetséges (ha egyáltalán lehetséges). További nagy probléma, hogy ha a fájl belsejéből ki akarunk törölni egy blokkot, az azzal jár, hogy az összes maradék blokkot egy blokkal előre kell mozgatni.
A fájl helyének nyilvántartása viszont egyszerű. Mindössze a kezdő blokk sorszámát kell megadni a katalógusban, a blokkok száma már számítható a fájl méretéből.
Láncolt elhelyezés
Ha lemondunk az egyszerű nyilvántartásról, és egy újabb táblázatot is igénybe veszünk, sokkal rugalmasabb módszerhez jutunk. A katalógusban itt is csak a fájl kezdő blokkjának címét kell megadni, az összes többi adatot a fájl elhelyezési tábla (File Allocation Table – FAT) tartalmazza. A táblázatnak ugyanannyi eleme van, mint ahány blokk a lemezen és minden rekesz tartalma a fájl következő blokkjára mutató sorszám, ha van következő blokk, 0, ha ez volt az utolsó blokk.
fájlok láncolt elhelyezése
Az eljárás mentes a folytonos elhelyezésnél tapasztalható töredezés veszélyétől. A szabad helyek az utolsó blokkig kihasználhatók, a fájlok mérete a lemez fizikai határáig növekedhet. Az üres helyek keresésére sem kell időt és energiát szánni, az első szabad blokknál lehet kezdeni. Ennél a módszernél nem probléma a fájl méretének növelése, illetve csökkentése. Hátrány azonban, hogy inkább a szekvenciális hozzáférést támogatja, azaz, ha például egy fájl 10. blokkját akarjuk elérni, ahhoz végig kell követni az első 9 blokk helyét, ami lassú lehet.
A FAT meglehetősen nagy táblázat lehet és szerepe döntő. Ezen kívül nagyon sűrűn kell használni, ezért a memóriában kell tartani, ami még szűkösebb, mint a háttértár. A FAT sérülése esetén nagy valószínűséggel a kettészakadt fájlt visszaállítani nem lehet. A láncolási módszert alkalmazó operációs rendszerek, például a DOS, a Windows és a NetWare a biztonság kedvéért két ilyen táblázatot tartanak fenn.
Indextábla alkalmazása
Rugalmas elhelyezési lehetőségekhez jutunk, ha egy óriási táblázat helyett sok kicsit használunk, minden állományhoz külön. A katalógus tartalmazza a fájlhoz tartozó kicsi táblázat címét, a kicsi táblázat pedig a fájl blokkjainak a címét.
A módszer előnye, hogy az elhelyezési információ gyorsan elérhető, kevésbé sérülékeny a tárolás is. Hátránya, hogy valamiféle becslésre van szükség, hogy mekkorák lesznek fájlok.
Mekkora indextáblát kell fenntartani? Ha túlságosan nagy a tábla, az pazarló. Ha túlságosan kicsi, akkor ez határozná meg a maximális fájlméretet, ami megengedhetetlen.
A Unix operációs rendszer a fenti problémát kombinált módszer alkalmazásával oldotta meg.
A katalógus csak egy címet, egy indextábla címét tartalmazza, amely 15 rekeszből áll. Az első 12 a fájl első 12 blokkjának sorszáma. Amennyiben ez kevésnek bizonyulna, a 13. rekesz egy újabb indexre mutat, mely további 15 blokk nyilvántartását teszi lehetővé. Ha a fájlunk még 27 blokknál is nagyobb, az első indextábla 14. rekesze egy indirekt indextáblát címez, amelynek tartalma további 15 indextábla címe, és így tovább …
fájlok indextáblás elhelyezése
A módszer hátránya, hogy míg a FAT alkalmas foglaltsági táblának is, itt erről külön kell gondoskodnunk, illetve a fájl belsejéből való törlés itt is másolással jár, de most nem magukat az adatblokkokat, hanem csak az indextábla bejegyzéseit kell másolni. Az indexelt leképzés legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a közvetlen elérést is, azaz ha most a fájl 10. blokkját akarjuk elérni, annak a címét egyszerűen megtudhatjuk az indextábla 10. sorából.